Az Egészségügyi Világszervezet (WHO) március 11-én nyilvánította világjárványnak a koronavírust, amely a közép-kínai Vuhanból terjedt el.
A megszorítások hétfőtől már több mint egymillió emberre vonatkoznak.
A tanulmány, amely a San Antonió-i Texasi Egyetem és a fairfaxi George Mason Egyetem kutatói közreműködésével készült, a Science tudományos lap aktuális számában jelent meg.
A szervezők napi 5000 nézőt szerettek volna beengedni a létesítménybe, de a francia miniszterelnök csütörtöki bejelentése szerint ennek csak az ötöde lehet a lelátókon.
A halálos áldozatok száma 981 808.
Az AC Milan 38 éves csatárát karanténba helyezték.
Oroszország a negyedik helyen áll a világon a kimutatott koronavírus-fertőzöttek számát tekintve az Egyesült Államok (6 934 204), India (5 732 518) és Brazília (4 591 364) után.
Felvették Kovászna megyét az új típusú koronavírus (SARS-Cov-2) terjedése miatt kockázatosnak minősülő területek listájára Németországban szerdán.
Koronavírus-fertőzöttet találtak a közvetlen környezetében.
Kedden a magyar csapatot sújtó koronavírusos megbetegedések miatt elhalasztották a Bajnokok Ligája csoportkörének harmadik fordulójában, eredetileg szombatra tervezett Ferencváros-Metz mérkőzést, de az FTC már múlt szombaton, a norvég Vipers Kristiansand otthonában sem tudott pályára lépni a BL-ben.
951 újabb magyar állampolgárnál mutatták ki az elmúlt 24 órában új koronavírus-fertőzést
Szerda este, romániai idő szerint 10 órakor kezdődik a Molde FK-Ferencvárosi TC Bajnokok Ligája párharc első mérkőzése.
Karanténba helyezték az Európai Tanácsot vezető Charles Michelt.
„Maradjanak csendben, amikor ott ülnek. Nézzék a mérkőzést, ne kiabáljanak. Szerintem megoldható”.
Igyekeztek elkerülni a válsághelyzetekben előálló csapdát, amit az azonnali döntések jelentenek.
A halálos áldozatok száma 963 693.
Az ötfokozatú skálán az eddigi harmadikról a negyedik szintre emelték a készültséget.
A múlt szombatra tervezett Bajnokok Ligája-csoportmérkőzés a Vipers Kristiansand otthonában azért maradt el, mert két zöld-fehér játékosnak pozitív lett a koronavírustesztje.
A legutóbbi csúcsot április 10-én rögzítették.
Az észak-olaszországi városban szedte a legtöbb áldozatot a koronavírus.